Beköszöntő

A 02-es BMW-t 1966 és 1977 között gyártották. Ki vesz ilyen 40 év körüli autót és mi ez az autó? Ha tömören szeretnénk megválaszolni, akkor ez az autó egy „széles mosoly” annak, aki vele utazik, és alapvetően az vesz ilyet, aki az autózástól mosolyt vár.

A veterán autózás persze másról szól, mint egy adott márkához való kizárólagos ragaszkodás. A régi autó szeretete más, mint a modern autóké, aki egy korszakot kedvel, akkor azt az adott idők legtöbb autójához köti valamilyen szimpátia és egy veterán autós találkozón a 12 hengeres Jaguár barátságosan megfér a púpos Wartburggal, egyenrangú résztvevő az 500-as Fiat a fecskefarkú Mercedesszel. Ugye új autóknál ez egy kicsit máshogy szokott lenni, mind az emberek látásmódjában, mind a tényleges, napi közlekedésben.

Azért egy BMW a pokolban is BMW mondhatnánk, és sok-sok igazság lenne benne. Mert a 02-es egy hihetetlenül ügyes kis autó és annak, aki egyszer már régi autózásra adta a fejét, tartósan garantálja azt a „széles mosolyt”. A típus történetéről és műszaki jellemzőiről más írások részletesen szólnak majd, de azt érdemes megemlíteni, hogy ez autó tette azzá a BMW márkát, ami jelenleg is, amelyet most mindnyájan ismerünk. Az ’50-es évek gazdasági nehézségei között a BMW az autók terén csak törpeautókat (pl. Isetta, 700-as) és kisebb számban luxuslimuzinokat (pl. 501, 502), sportautókat (pl. 503, 507) gyártott. Ez a nem túl szerencsés és aligha gazdaságos szerkezet a 60-as évek elejére majdnem csődbe is vitte a gyárat. Ekkor dobta piacra a BMW neue klasse típusú autóit (1500, 1600, 1800, 2000), amelyek kitöltötték a kínálatban a két szélső szegmens közti addigi űrt és meghozták a gazdasági sikert. Az igazi siker azonban a ’66-ban megjelenő kétajtós változat (a 02-es) volt, amely népszerűségével gyakorlatilag megalapozta a márka imidzsét, a sportos limuzint, azaz egy olyan teljes értékű autót, amelybe belefér az egész család, de amely a sofőr számára igazi vezetési élményt is nyújt. A kétajtós változat arányosabbra is sikerült, melynek formája mai szemmel is „frissnek tűnik”, szemben a ma már kissé furcsának ható 4 ajtós változathoz képest.

Már a 02-es alapmodell 1600 cm³-es motorja is 86 lóerőt tudott (ami a saját korában messze az átlag fölött volt), ehhez jött a független felfüggesztésű kitűnő futómű, és a vékony oszlopok miatti pazar kilátás. Az autó szögletes sarkait pedig minden irányban pontosan látni, így a kis helyekre is könnyű beparkolni mindenféle egyéb segítség nélkül. Mindezeknek köszönhetően az autót kifejezetten könnyű és élvezetes vezetni a modern kocsikhoz szokott sofőröknek is. A néhány apróbb furcsaság megszokása után pedig a mai forgalom ritmusa is könnyen felvehető, akár városban, akár országúton. A nagyobb sebességgel sincs baj, hiszen a 130-as utazótempót a legkisebb motor is könnyen teljesíti autópályán, noha az utazás egy kissé zajosabb a ma megszokottnál. Az autó technikája szinte elnyűhetetlen, jól bírja a mindennapi használatot is. Ez azonban a kasztnira kevésbé igaz, egy-két utcán töltött tél ezt az autót is, mint a legtöbb veteránt meglehetősen megviselné, így erősen ajánlott rossz időben a garázs.

Aki tehát menthetetlenül beleszeretett a régi autózásban, annak egy régi BMW baráti választás. Mivel régi, ez is igényli a törődést, de ha rendben van, akkor különösebb gond nélkül szinte mindenre használható a napi munkába járástól a külföldi nyaralásig. Könnyen és egyszerűen javítható, tuningolható, jó az alkatrész ellátottsága és bár nem a legolcsóbb, mégis még egy kifejezetten elérhető választás.